A kabbala teremtéstörténete - EREDETtörténet röviden

Amikor még nem létezett más, mint a Teremtő, a kabbala nyelvén, Ain Sof avagy a Feltétlen Mindenség (Isten):  
Isten meg akarta pillantani Istent, így kívánt kitörni önnön valójából. Szándéka következményeként, önmagában belül, létrehozott egy pontot, melyből (melyen át) visszahúzódott. Ezzel létrehozta a teret (a dualitást). Ennek a dualitásnak a létrejötte a teremtés kezdetének pillanata. Azzal hogy a Teremtő belépett a térbe, önmagán Ain Sof-on / kívül létrehozta a Végtelen Világosságot, (Ain Sof Aur-t). 

Ez a Végtelen Világosság, tíz felragyogás sorozatán keresztül áthatolt a nemlét  tartományának külső részein, egyenesen annak szívéig (központjáig). A felragyogás e pillanatnyi sorozata, sorrenddé alakult. Ezzel létrejött egy olyan elrendeződés, ami mindenki számára, akit az egzisztenciában (anyagi létezésben) létrehozott,  paradigmává (általánosan elfogadottá) vált. A fénynek Ain Sof Aur-nak ezen birodalma, nem más, mint a Teremtő tiszta tudata (mert abból áll). A Teremtő visszatükröződése. 

  • A teremtés folyamata, az emanáció (kiáramlás) folyamata. 
  • Világ/Olam Ha Azilut, ami „valami mellett (valamiben) van. 

A kiáramlás birodalma, az átalakulás, mozgás, változás, folyamatában áll.  A felragyogás pillanatának sorrendisége létrehozta a sefirotokat (szférákat). Ennek a manifesztációnak (kiáramlásnak) első szféráját hívjuk keternek/koronának . 

A keter vagyis a koronák koronája összekapcsolódik  a HER ENYEH/ VAYGOK AKI VAGYOK, isteni önmegnevezéssel, amely fenntartja azon szándékát, hogy megpillantsa magát az egzisztencia (anyagi létezés) refelxiójában (eszmélésben). 

A szférák sorrendje, a manifesztáció (Isteni kiáramlás) különböző nézőpontjait alkotja. Szétbontva, majd újból összerakva az isteni attribútumok (elválaszthatatlan lényegi tulajdonságok) örökkévaló egységét. Ezért a korona, az eredet kiindulópontja. A  kettő szféra ami követi az isteni intellektus aktív és passzív oldala. Ezeket Hokmának/bölcsességnek, és Binának/megértésnek hívják. 

A Keter-Hokmá-Biná/ eredet- bölcsesség-megértés együtt alkotják az abszolút hármasságot. (Keresztény kultúrkörben ez a hármasság az  Atya- Fiú- Szentlélek).

A kabbalisták a teremtés kiáramlását  létrejöttét, leginkább életfán ábrázolják. Az abszolút hármasság (Keter-Hokmáh-Bináh) alatt, jelenítik meg a teremtés útját. A visszaút pedig, az istenemberré válás útja. Út, amiben az ember, felleli, létrehozza magában, és visszatükrözi magából Isten arcát.






Z'ev ben Simon Halevi: Pszichológia és Kabbala c könyve alapján, szeretettel Ilda