Felnőtté válva, a különféle félelmek mentén megerősödött hiedelemrendszerek tucatjai szerint éljük az életünket. Hiedelmek, amik megakadályoznak abban, hogy azzá váljunk, akik igazából lehetnénk. Mély fájdalmat okoznak nekünk ezek a vélekedések. Azért, hogy ezt ne érezzük, megtanuljuk őket letiltani magunkban. A folyamat beépül, észrevétlenül a sajátunkká válik. És mi úgy hisszük, gondoljuk, és érezzük, hogy így jó nekünk, hogy így helyes.
Sokunk már kisgyermekként felismeri, nem jó ha önmaga. Ha természetesen, spontán, önfeledt módon viselkedik, zavarja vele a felnőttek világát. Ebből aztán legtöbbünk arra következtet, ha önmagunk vagyunk, az senkinek, nekünk sem jó. Másképp kell viselkedni, mint ahogy szeretnénk, magunkra kell erőltetni valamit, amihez semmi közünk.
Ebben a destruktív folyamatban, a gyermekek többsége négy szakaszon halad át:
- szakasz: Létezése első fázisában megismerte az örömöt, hogy önmaga lehet.
- szakasz: Megismeri a fájdalmat, hogy nem áll jogában önmagának lenni.
- szakasz: Válság, lázadás ez ellen.
- szakasz: Hogy enyhítsen a fájdalmán visszavonul, és egy új személyiséget hoz létre hogy azzá váljon, akit/amit elvárnak tőle - nagyon sokan megmaradnak ebben a szakaszban életük végéig- .
A 3 és 4. szakaszok során, védekezésül több olyan maszkot hozunk létre, melyek arra szolgálnak, hogy megvédjenek bennünket, a második szakasz szenvedéseitől. Azt hogy gyermekként nem áll jogunkban önmagunknak lenni, és ennek megfelelőn kifejezni érzéseinket, olyan attitűdök/viselkedés létrehozásával kompenzáljuk, amit a környezet (család) elfogad. Ezek a magatartásformák/szerepek olyan sikeresen épülnek be, hogy felnőttként a sajátunknak tudjuk őket. Öt ilyen maszk létezik, melyek megfelelnek az emberi öt alapvető sérülésnek. Megfigyelésekkel igazolt, hogy az összes emberi szenvedés leírható ezen az öt sérülésen keresztül.
A sérülések időrendi sorrendje:
- ELUTASÍTÁS
- ELHAGYÁS
- MEGALÁZÁS
- ÁRULÁS
- IGAZSÁGTALANSÁG
Az álarcok kialakulása annak következménye hogy el akarjuk rejteni magunk vagy mások előtt azt, amit még nem tudtunk, vagy nem akartunk a környezetünkkel/magunkkal elrendezni.
Maszkok melyekkel álcázni próbálunk:
- MENEKÜLŐ
- FÜGGŐ
- MAZOCHISTA
- KONTROLLÁLÓ
- MEREV
A maszkok létrejötte a fenti életkori sérüléshez kötött, az álarc felvételének nagy a szerepe a későbbi személyiség kialakulásában. E szerint egy maszk egy embertípus jellemzőit mutatja be. Az hogy a maszk mennyire erős, a sérülés mértékétől függ.
A belső sérülés egy olyan kezeletlen belső sebhez hasonlít, amely régtóra létezik de mivel nem vettük tudomásul, nem is kezeltük hogy begyógyuljon. Leragasztottuk egy tapasszal hogy ne lássuk. És úgy teszünk mintha nem lenne ott.
Számos alkalommal érezzük magunkat elutasítva, elhagyva, megalázva, elárulva, hisszük azt hogy igazságtalanok voltak velünk. Ilyenkor az egónk elhiteti velünk, hogy ez valaki más miatt van. Van úgy hogy azt hisszük mi vagyunk a hibásak. Egyik sem igaz. Az életben nincsenek csak bűnös és csak szenvedő emberek. Minél jobban vádoljuk magunkat a negatív tapasztalat annál inkább ismétlődik. Ha viszont együttérzéssel tekintünk a saját és mások szenvedő részére, a tapasztalatok helyzetek emberek át tudnak alakulni. Mindenki mást is a maszk irányít, amikor nem testszik valakinek a viselkedése, akkor ez annak a jele, hogy az az ember éppen felvette a maszkját hogy elkerülje a sérülést.
Ha elfogadjuk magunkat olyannak amilyenek vagyunk, egyre kevesebbet fogunk olyan helyzetekbe kerülni ahol szenvedünk. Kérdés magunk uraljuk az életünket, vagy az egonk. Ahhoz hogy mindezzel szembenézzünk bátorságra van szükségünk, mert régi sérüléseinket elkerülhetetlenül érinteni fogjuk. Minél jobban szenvedünk egy bizonyos helyzetben vagy emberrel, annál messzebbről jön a probléma.
Szeretettel: Ilda