Mi közük a kerszteseknek, a péntek 13-hoz

Jézust pénteken feszítették keresztre,  az utolsó vacsorán 13-an ültek
az asztalnál. Vannak nézetek miszerint a 13-as szám Júdásra utal, mert ő ült le utoljára az asztalhoz, az utolsó vacsorán. A péntek és a 13-as szám lassan összefonódott a félelemmel.  

Történelmi magyarázat

A Templomos Lovagrend  keresztény harcos szerzetesrend volt,  a XII. század elején, a Szentföldön alakult. Kilenc lovag alapította, akik krisztus szegény lovagjainak nevezték magukat. A XIII. századra, a Pápa rendtettel mentette fel őket,  az egyházi tized fizetése alól, engedélyezte  nekik templomok építését, ami nagy kiváltság volt. A rrend a XIII. század második felében élte fénykorát. Adományokból, banki pénzügyi tranzakciókból hatalmas vagyonra tettek szert. A nekik tett engedmények következtében, sem a világi, sem egyházi vezetés nem ellenőrizhette őket. A rend  államvolt az államban. 1291-ben alul maradtak az iszlámmal szemben, ekkor már több nagy lovagrendről beszélünk. A lovagrendek külön külön eltérő országokban harcoltak, törökökkel, poroszokkal, balti népekkel. Ekkor már lényegében nem taroztak senki fennhatósága alá. Megoldást egy saját állam létrehozása jelntett volna, amit Ciprus szigetére terveztek, és ekkor szembe kerültek a Francia Királysággal.

Következmények

A történelem első koholt pereinek egyike,  1307. október 13-án pénteken volt. A francia király irányításával egy éjszaka alatt, lefoglalták a rend vagyonát.  A király a Pápánál elérte hogy feloszlassa a rendet.  A rend utolsó  nagymesterét, Párizsban  elevenen elégettették. A lovagokat  megkínozták, hamis tanúvallomásokat csikartak ki tőlük, aki ezt nem tette meg máglyára küldték. A lovagok birtokainak legnagyobb része a francia király, és a Johanniták kezébe került. A csekély számú túlélő lovag elvegyült az akkori Európa országaiban. A vérrel szerzett vagyon  átka, a XVII. század végén francia forradalom  idején érte utol a királyi házat. 

Akárhogy is, a péntek 13-án történt eseményeknek volt egy előzményük.

  • Jézus messiás voltától a hatalmuk féltése miatt félt a papság vezető rétege....elárulták, 
  • Júdás 30 ezüstért árulta el Jézust,
  • a Lovagrendet, a vagyon és a pénz  miatt "árulta el" a Pápa.

A Péntek 13-nak leginkább  az emberi kapzsisághoz, rosszindulatoz, és irigységhez,  és áruláshoz van köze. Mégis, ha valaki "hisz" a péntek 13 negatív erejében, legyen körültekintőbb ezen a napon. Nem azért mert maga a dátum bármi rosszat is jelnthet, hanem a tudat alattink miatt, ami önbeteljesítő jóslatként  működtethet "akataunktól függetlenül" dolgokat. 

A péntek 13 kapcsán érdemes elgondolkodnunk:  

  • Mit hoz a gigászi vagyon felhalmozása? 
  • Mik az árulás következményei az ember, a közösség jövőjére nézve. 

Köszönöm a figyelmedet: Ilda