Az önzetlenségnek két lényeges eleme van,
- tudok-e a másikhoz teljes lényemmel kötődni,
- képes vagyok-e elköteleződni.
Sokunk csak több évi egyedüllétet követően teszik fel kérdést úgy, hogy tényszerű választ is vár rá „Miért nem sikerül”. Grafológiai vizsgálódásom során, az önzetlenség fenti területei voltak a leginkább hiányzó láncszemek. Napjaink lányai asszonyai, az élet számos területén, kiválóan teljesítenek, önállóan boldogulnak. A párkapcsolattal más a helyzet.
Az igény meg van a kapcsolódásra, de bármilyen furcsán is hangzik, a hölgyek közül sokan valahogy úgy alakítják a kapcsolatot, (annak kezdeti szakaszában) hogy az hosszú távon ne valósuljon meg. És ez részükről nem tudatos. Az önállóság és kapcsolódás, nem igazán járnak kéz a kézben. Egy párkapcsolat, a legjobb is, valamelyest akadályozza az addig megszokott életünket. A döntések, az idő és pénzgazdálkodás közös volta, sok hölgynek kellemetlen, mert valahol mélyen korlátozásként éli meg még akkor is, ha nagyon szereti azt a férfit. Azt begyakorolni, hogy a közös élet közös döntésekkel jár, senkinek sem egyszerű, azoknak pedig végkép nem, akik addigi életükben mindent egyedül valósítottak meg. Fokozottan igaz ez ha olyan valakit választunk, aki nem hozzánk való, akiről csak azt hisszük hogy az.
Mindenkinek meg van a maga elképzelése arról milyen legyen az álompasi. Férfias legyen, szeressen, bátor legyen, kedves, tiszta pedáns…stb..stb...Amikor megbeszéljük ezeket az elvárásokat, a legegyszerűbb kérdésre is, Mit jelent neked a szeretet?..Mit jelent neked az, hogy férfias?...sokszor csend a válasz. Ez utóbbi kérdésre van hogy itt ott olvasott felsorolás a felelet, ami ténylegesen nem a válaszadó igényeit tükrözi.
Amikor arról van szó, hogy nekem az én életemben mit jelentenek a kérdéses dolgok….tanácstalanságot tapasztalok. Kérdőjelek lógnak a levegőben. "Erre így még nem gondoltam."
A párkapcsolattal összefüggő téves elképzeléseket, a hiányos önismeret tudja csak igazán megtámogatni. A felgyorsult tevékeny élet sokaknak a 30-as éveik végén hozza csak el a kérdést: Mi ebben a saját szerepem?
Az életkor előre haladtával egyre nehezebb alkalmazkodni, az elmét pszihét „újrahuzalozni”. Maradnak a félmegoldások, újrakezdések.
Törődni a másikkal, kötődni, elköteleződni.
Kötődni teljes lényemmel, ismerni tudni magunkat együtt, és külön. Törődni, figyelni a saját, a másik, és a közös igényeinkre. Elkötezelődni a másik irányában úgy, hogy az önvalónkat ne kelljen feladnunk, a kapcsolat ezzel együtt legyen teljes. Mindez az önmagunk ismeretén túl, igényeink megfogalamzását, az eddigi értékrendünk átalakítását jelenti. Az hogy ennek megvalósítását mikor kezdjük el, leginkébb attól függ, mikor lesz elengünk a csalósákból, a parttalan kapcsolatokból. Azt megismerni, hogy kik is vagyunk valójában, miért választottunk eddig helytelenül, hogyan tudjuk ezt a folyamatot megváltoztatni, hogyan lehetünk boldogok, sosem késő megtanulni. A megújulásnak nincs időhatára az emberi életben. Bármikor elkezdhetjük,
akár most is.