Ugrás a fő tartalomra

A PÁRKAPCSOLATOKRÓL POPPER PÉTER ÉS FÜST MILÁN

A párkapcsolat örökzöld téma.  Sokan, sokat írtak róla, de még mindig van mit tanulnunk. Az alábbiakban két megközelítést közlök, amelyek számomra nagyon szimpatikusak, és jól használhatók a gyakorlatban.

Popper Péter szerint a férfi – női kapcsolatokat nem a szeretet, hanem a szolidaritás tartja össze, ennek elemei:
A  partnerem  nem nevethet ki komikus helyzetekben
Nem barátkozhat olyan emberekkel, akik velem nem állnak szóba. 
A partnernek vétó joga van

Füst Milán mindig azt mondta, hogy a férfi-nő kapcsolat egy négylábú asztal.

Az első láb, hogy két ember életstílusának közel kell lennie egymáshoz. Nem jó, ha az egyik a meleg tengerekhez vonzódik, a másik viszont síelni szeret, ha az egyik imádja a macskákat, míg a másiknak allergiája van a macskaszőrre. Az kell, hogy hasonlóképpen szeressenek élni.

A második láb, hogy egymást is szeressék.  Anélkül nem megy! Ez viszont egy érdekes dolog. Amikor adjunktus voltam az egyetemen, egy este felhívott a professzor, és azt mondta, „Péter, most láttam egy filmet, ami nagyon fontos dologról szól. Találkozik egy férfi és egy nő, és tulajdonképpen nem akarnak egymástól semmit, csak örülnek, hogy a másik a világon van. Nézd meg!” A professzor nagyon okosat’ mondott szerintem. Én azt gondolom, a szeretet ezt jelenti: hogy a másik létezése öröm a számomra.

A harmadik láb: szexuálisan stimmeljenek. Néha beáll egy tragikus helyzet, hogy két ember érzelmileg erősen kötődik egymáshoz, de testileg nem stimmelnek össze. Pedig a dolog valószínűleg enélkül sem fog menni. Sajnos, még a legjobb pszichológus sem tudja meg mondani, hogy a szimpátiák, az antipátiák, az erotikus vonzalmak miből fakadnak, ezeket csak konstatálja az ember.

És a negyedik lába az asztalnak – mondta Milán bácsi, ujját felemelve a nyomaték kedvéért -, hogy a házasság is gazdasági kapcsolat, gyerekek! El ne felejtsétek! Mert olyan csak az olvasókönyvekben van, hogy a nyomor nem öli meg a szerelmet. Megöli.

A férfi-nő kapcsolat tehát egy négylábú asztal, és ha bármelyik lábbal baj van, akkor az asztal döcögni kezd, felborul, összetörik.”


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

LILITH TÖRTÉNETE avagy mi is történt Éva teremtése előtt!

Napjaink asszonyai lányai közül sokan úgy gondolják hogy a bibliai teremtés-történet, amikor is Isten Ádám oldalbordájából meg-teremtette Évát, a magyarázata annak hogy Éva egyenrangú Ádámmal.  "A történelmet a győztesek írják" tartja a mondás, és ez így is van. A Biblia is azon emberek által leírt történetek gyűjteménye, akiknek módjukban állt megörökíteni ismereteiket....de mi a helyzet azokkal a részekkel amik akarva, akaratlanul, de kimaradtak...... Az Éva előtt létezett 'ősasszonyról' Lilithről nem beszél a Biblia....pedig hát ő volt az, akit Isten Ádámnak társul szánt!

Ra Ma Da Sa Sa Say So Hung - Mantra

Gyógyító Mantra, a végtelenbe hatoló rezgés.
A Nap, a Hold, a Föld, a végtelen egyetemes Világmindenség, és Én egyek vagyunk.
Minden alkalommal, amikor tökélyre viszel egy mantrát,, művésszé válsz, aki képes magából előhívni az egység érzetének egyszerűségébe emelő állapotát.

Ra – Nap
Ma – Hold
Da – Föld
Sa – a Végtelenség
Sa – a Végtelen
Say – a Végtelenség egyetemessége
So Hung –  Én Te vagyok






Hazugságok egyszer, kétszer, és még.....Tévhitek vs tények!

Egy percig sem kérdés, mindannyian hazudunk. Ez kutatásokkal igazoltan, evolúciós okokra vezethető vissza. Minél intelligensebb egy faj, annál valószínűbb, hogy megtévesztő.  A gyökérok legtöbb esetben, a falkavezérség vágya. Mindent megteszünk azért, hogy domináns személlyé váljunk. Minél összetettebb a társadalom szerkezete, a benne élők, annál kifinomultabb eszközökkel élnek arra nézve, hogy megtévesszenek másokat.  Fokozottan igaz ez, azokra, az emberekre, akik önmagukban, nem rendelkeznek a falka-vezérséghez, szükséges kon-díciókkal. Gondolok itt az irányítói képességre, a felelősség felvállalására, bátorságra, tettrekészségre, a kockázatvállalás képességére, a másik ember valós tiszteletére és szeretetére.

Tévhitek 
Azt szokták mondani a hazudók mondandójuk során sokat  izegnek, mozognak. Nem igaz! Arról ismerszenek meg, hogy amikor hazudnak, megmerevedik a felső testük.  Aki hazudik, nem néz a szemünkbe. Nem igaz! Túl sok, amit a szemünkbe néznek, kompenzálva a mítoszt.  És hogy …